Mostanában adódott egy szituáció az életemben, ami cselekvésre késztetett, és el kellett mennem egy helyre, más körökben ez a kétbetűs illemhelyiséget jelenti, nálam pedig jelen esetben egy állásinterjút.
Az útvonaltervvel a kezemben nekivágtam a cég megkeresésének, Pesterzsébetre vitt az utam, gondoltam jó benyomást keltek, de nem viszem túlzásba mégis csak meleg van, a rövidnadrágból nem engedek, de egy galléros vékony elegáns pulcsit magamra öltök.
A cél felé haladva még világos volt, próbáltam memorizálni a helyszíneket a tömegközlekedésről leszállva, gondoltam jól jöhet visszafelé sötétben néhány távpont az utcaneveken kívül, amit a kis térképemen csak a közvilágítás pislákoló fényében tudnék tanulmányozni. Egy szelektív hulladékgyűjtő volt a téren a egy kis füves területen, bár ez a fű inkább égett sárga volt, némi zöld foltokkal a kutyák nagy örömére. Volt egy kis kutya futató, egy lakókocsi, ami előtt pár ember egy pokrócon terült el, számomra furcsa volt picit,de csak annyira, hogy nektek megemlítem.
Két ember kis segítségével odaértem a megadott helyszínre, valószínűleg magam is odataláltam volna, de mivel időpontra mentem, kellett ez a szükséges plusz. Becsöngettem, kijött a hölgy, akit már lecsekkoltam  facebookon, így bizonyítást nyert számomra, hogy a megfelelő helyen vagyok, és az órára nézve, hogy a megfelelő időben is. A kapucsengőn elhelyezett felírat jelezte a céget, hidegzuhanyként ért, hogy az eseményre rajtam kívül még 5 embert hívtak, egy szűk egymáshoz simulós, bemászós irodába, ami egy családi ház nappalijából lett kialakítva, vagy inkább csak berendezve.  Azonnal világossá vált, hogy ez nem lesz olyan komoly, mint gondoltam. Nagyrészt fiatalabbak ültek mellettem, egy ember kivételével, akiről a beszélgetés közepén tudtam meg, hogy ő is jelentkező, körülbelül 40-50 között lehetett. A tulajdonos egyben főnök negyven perces beszéde után, amit mintha nekem intézet volna, mert folyamatosan az én szemembe nézett, szóval a csoportos „megbeszélés” igen csak unilaterálisra sikeredett, a feltételek tisztázása után felénk nem volt kérdése, nem érdekelte egyéni szaktudásunk, képességünk. Szóismétlések kisebb szünetek, megfelelő szó keresések és azoknak hiányában szópótló szavakat használva, büszkén állította, hogy már ki tudja emelni a lényeget, és ezért gyorsan végeztünk. Egyedül képviseltem az álláskereső rövidgatyások érdekeit, mindenki hosszúnadrágban hallgatta végig a monológot. Akár rokonszenvezhettem volna egy kis megszólalással a főnöknek, mert ő volt munkáltató oldaláról, aki még rövidgatyában hitt, ezen a napon. Nem is lett volna gond, de zokniban és ráhúzva a papucs és kopott mikiegeres pólóban megtartani egy tömeges megbeszélést, ha nem is ruha alapján ítélem meg…én mégis kicsit erősnek éreztem ezt a megjelenést.  
A beszélgetés végén kérte, hogy akinek megfelelnek a feltételek, jelezzen vissza e-mailben, de azt is közölte, hogy nem mi voltunk az első kör..stb…stb.
                    Hazafele már csak egy arra kocogó lány segítségét kértem, hogy megtaláljam az ellenkező irányba tart busz megállóját, érdekes módon ehhez egy-másfél kilométert sétálni kellett, de legalább kijártam magamból a több mint félórás élményt.

                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                    6yuf4

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.